Kettős jubileumot ünnepelt az RMKT

Január 27-én ünnepelte Társaságunk a kettős jubileumát, mégpedig a 20 éve megvásárolt székházépületet és benne könyvtárat, illetve a tudományos, már 20 évfolyamot a háta mögött tudó folyóiratot, a Közgazdász Fórumot.

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság kolozsvári székhelyén megtartott jubileumi ünnepséget Csatlós Pál nyitotta meg, országos RMKT elnök. Rövid köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a székház és a folyóirat is egy-egy eszköz a társaság életében arra, hogy céljait elérje, az évfordulós ünnepség pedig jó alkalom arra, hogy elgondolkozzunk azon, milyen eredményeket ért el eddig ezen eszközök segítségével a Társaság továbbá, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket még végre kell hajtani.

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere köszöntőjében nemcsak gratulált az elért eddigi eredményekhez, hanem visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még ő is egyetemistaként látogatta az épületet. Sok sikert kívánt a lendület megmaradásához, amellyel az elmúlt 20 évben a folyóirat és a társaság útját egyengették a vezetőségi tagok. Hiszen a Társaság megjelenésével elkezdődött egy közösségnek a formálása és építése, a folyóirat pedig egy megfelelő platform a gazdasági szaknyelv ápolására.

Telegdi Andrea, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának külgazdasági attaséja örül az RMKT tevékenységének és jövőbeli terveinek, hiszen nemzetpolitikai szempontból is fontos ez. A két szervezet az eddigi együttműködést mindenképpen folytatja, hiszen a Társulat hozzájárul az erdélyi magyar gazdasági tér fejlődéséhez, kiadványai által a magyar gazdasági szaknyelv terjedéséhez. Dicséretes, hogy az RMKT akarva akaratlanul felvállalta a Magyarországon kívül eső magyarok gazdasági továbbképzését. Erre bizonyíték a kiváló kapcsolat a vajdasági, illetve szlovákiai hasonló szervezetekkel ápolt baráti kapcsolat vagy a 2017-ben már ötödik alkalommal megrendezett egyéni gazdasági vetélkedő, a Pénzmágnes-Kulcs a gyarapodáshoz, amely már az egész Kárpát-medencéből szólítja meg és hívja versenyre a diákokat.

A köszöntőbeszédek után dr. Kerekes Kinga, a Közgazdász Fórum főszerkesztője ismertette a jelenlevőkkel a folyóirat történetét. Megtudtuk, hogy annakidején RMKT hírleveleként indult, Somai József kezdeményezésére. Aztán az RMKT tevékenységi beszámolói kiegészültek szakmai anyagokkal, és a lap intézményesült: felvette a Közgazdász Fórum nevet, és hamarosan be is jegyezték a szakfolyóiratok sorába. 2004-ben egyetemi tanárokkal bővítették a szerkesztőbizottságot, 2006-ban pedig intézményes kapcsolat létesült a Fórum és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karának Magyar Intézete között, a tudományosság iránti igény jegyében. Ugyanabban az évben a Nemzeti Tudományos Tanács a Közgazdász Fórumot tudományos folyóiratnak minősítette, majd 2009-ben már angolul is olvasni lehetett a publikált tanulmányokat.

Nagy sikert jelentett, amikor 2010-ben a folyóirat bekerült két nemzetközileg elismert tudományos adatbázisba. Jelenleg évi négy száma jelenik meg, kettő magyarul, kettő pedig angolul, melyek elektronikus változatban is elérhetőek. A folyóirat célja továbbra is az, hogy az erdélyi magyar közgazdász társadalom vállalkozói része, valamint a gazdasági kérdések iránt érdeklődők szakmai-tudományos kiadványa legyen, publikációs lehetőséget nyújtva a fiatal közgazdászoknak, kutatóknak.

Somai József Wekerle-életműdíjas közgazdász, az RMKT tiszteletbeli elnöke arra emlékezett vissza, hogy 20 évvel ezelőtt milyen is volt a székház udvara, hogy a mai manzárdba akkor még létrán jártak fel. De most nézzük csak meg ezt az épületet, ami nagyon szép eredménynek számít, hiszen 8 évig csak egy kölcsönbe kapott íróasztal vagy szobácska jelentette a gyűlésező helyet az ebben az évben már 28-ik életévébe lépő RMKT számára. 1990-ben, amikor megalakult hivatalosan a Társaság és 1991-ben, amikor megtartották első, nagyon szűkkörű Vándorgyűlésüket Szárhegyen, még nem gondolták, hogy elmondhatják, hogy 2018-ban már a 27. Közgazdász Vándorgyűlésre több mint 200 résztvevőt várnak. Majd felsorolta a támogatókat, az elmúlt 20 év tevékenységeit, ezekkel is rámutatva az önkéntes munka fontosságára. Végül köszönetet mondott mindazoknak, akik szívből szervezgetik a közgazdász-társadalom életét, amely két év múlva újabb kerek évfordulót ünnepel: a szervezet fennállásának 30. évfordulóját.

A folytatásban Csatlós Pál RMKT-elnök tartott előadást RMKT a 4. ipari forradalom idején címmel, a Társaság jövőképére fókuszálva.  A világháló szerepére, a világban történt rohamos változásokra egy szemléletes példán keresztül mutatott rá: a kenyai világbajnok gerelyhajító Julius Yegot mutatta be, aki, a sportág technikáját edző hiányában a Youtube-ról sajátította el, majd feltette mindenki számára a kérdést: mennyire tudnak alkalmazkodni a szervezetek a megváltozott világ, a 4. ipari forradalom kihívásaihoz? Ebben kérte a jelenlévők segítségét, hogy az RMKT megvalósíthassa a jövőre kitűzött céljait. Hiszen a hosszútávú siker titka egy olyan szervezet, amelyhez mindenki tiszta szívéből, jókedvvel hozzátesz valamit.

A felszólalók sorát az ünnepség első részében Szécsi Kálmán volt RMKT elnök zárta, aki elmondta, hogy szerinte 20 év egy szervezet életében még nem sok idő: a 28 éves RMKT lényegében most vált felnőtté, és elég életerős ahhoz, hogy e jubileum alkalmával meghatározza új céljait. Erre bátorította az RMKT jelenlegi vezetőségét és tanácsait pontokba foglalta: kiemelte a könyvtár fontos szerepét, hiszen olyan kiadványokkal is rendelkezik, amelyet máshol nem lehet megtalálni. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években nagyot nőtt a Közgazdász Fórum színvonala, cikkeinek szakmaisága-használjuk, mint publikációs forrás és promováljuk. Törekedjünk arra, hogy a székház megteljen szakmai élettel. Népszerűsíteni kell a könyvtárat a diákok körében, de ne csak a Közgazdasági karon, hanem széleskörűen bárkinek. Kérdezzük meg a fiatalokat, hogy mit szeretnének és segítségükkel frissítsük fel az RMKT életét, „hozzuk őket be” a székházba. A már meglevő és működő rendezvényeink mellé kezdeményezzünk új szakmai rendezvényeket és támogassunk olyan projekteket, amelyek az RMKT hírnevét is öregbítik.

A kávészünet után drd, Benedek Botond tartott szakmai előadást arról a kutatásról, amellyel 2017-ben szerzőtársával dr. Rácz Béla-Gergellyel megkapták a Közgazdász Fórum fiatal szerzők díját. A kutatás a Monte Carlo szimulációt mutatja be mezőgazdasági beruházások berkeiben.

Végül dr. Vincze Mária nyugalmazott egyetemi tanár, az RMKT életének egyik meghatározó személyisége emlékezett vissza a szervezet első éveire. Arra, mikor tényleg csak egy asztala volt a szervezetnek, amikor a most közel 7000 könyvet számláló könyvtárunk még csak egy kisebb szekrényben volt elérhető. Hozzászólásával  megerősítette az önkéntes munka fontosságát és egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkezni azokról az idősebb tagokról, erdélyi magyar közgazdászokról, oktatókról, akik hatalmas tudástárral és szakmai tapasztalattal rendelkeznek, és ilyenformán nagy segítséget jelenthetnek a most tudományos kutatásaikat végző fiataloknak.