Somai József betöltötte a 85. életévét

Múlt pénteken, 2016. szeptember 9-én Magyarország kolozsvári Főkonzulátusán gyűltek össze az erdélyi civil szervezeti élet képviselői, hogy 85. születésnapja alkalmából felköszöntsék Somai Józsefet, szervezetünk volt elnökét és jelenlegi tiszteletbeli elnökét.

Az ünnepség keretén belül bemutatták a Civil jóság – civil hatékonyság címet viselő tanulmánykötetet. Több nagy múltú civil szervezeti vezető mellett szervezetünk képviselői is hozzájárultak a kötet létrejöttéhez: Csatlós Pál RMKT-elnök mellett Szécsi Kálmán tiszteletbeli elnökünk, Kerekes Kinga, a Közgazdász Fórum főszerkesztője és Szőcs Endre, az RMKT volt ügyvezetője is jegyeznek tanulmányokat.

A tanulmánykötet bemutatása után Bodó Barna, a MCSzESz elnöke a „Legigazibb civil” címmel tüntette ki Somai Józsefet, az oklevelet a tanulmánykötet szerzői szignózták. A meglepetések sora azonban nem ért itt véget, ugyanis az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, dr. Széman Péter EMKE Életműdíjjal tüntette ki tiszteletbeli elnökünket.

A találkozó formális részét egy kötetlen hangulatú beszélgetés követte, melynek keretén belül a résztvevők egy-egy pohár pezsgő elkoccintásával is köszöntötték az ünnepeltet.