Átfogó kép a Kárpát-medence régióinak gazdasági helyzetéről

Az erdélyi viszonyokat Tánczos Levente József, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság munkatársa mutatta be. Mint rámutatott, a román az Európai Unió egyik legnagyobb növekedését produkáló gazdasága, ám ironikusan megjegyezte, volt honnan indulni. Emelkedett a nemzeti jövedelmük az elmúlt években, aminek oka a fogyasztás növekedése mellett az, hogy az ország gazdasági húzóereje a gépipar lett, ezen belül is a gépkocsigyártás lépett előre jelentősen.

Az Európai Unió gazdasága is nagyobb mértékben növekszik, így ez adja a fő kedvező hátteret bár a fogyasztás bővülése megtorpant. A nagymértékű kivándorlás miatt is szűkül a munkaerőpiac, és nem nő a gazdaság hatékonysága. Hangsúlyozta, Romániában is területenként eltérő fejlettséget mutat a gazdaság, és a legfejlettebb a főváros és vonzásköre, amely az ország GDP-jének egynegyedét adja. A székelyföldi megyékről elmondta, mikrovállalatok vannak a régióban és jellemzően az építőiparban és a kereskedelemben, nagyvállalatok gyakorlatilag nincsenek.

Forrás: felvidek.ma