Az online oktatás kihívásai és pozitívumai

A pandémia által jelentősen befolyásolt terület az oktatás és ennek kapcsán a szakértők is egyetértenek abban, hogy hatásai maradandóak és ,,egész generációkra kiterjedők”. Mit is jelenthet a híres Zoom fáradtság? Miért van az, hogy sokszor nagyon kimerültnek érezzük magunkat gy online beszélgetés során? 

Dr. Székedi Levente, szociológus, a Partiumi Keresztény Egyetem, Humántudományok tanszékének egyetemi adjunktusa érdekes jelenségekre világított rá az RMKT Online újabb kiadásán. Véleménye szerint az ún. Zoom fáradtság egyik oka az, hogy miközben beszélünk, saját magunkat kell néznünk és ez nagyon megterhelő pszichésen. Ugyanilyen nehéz az is, hogy ha nagyon közel látjuk egymást, ami a valós életben csak akkor fordulhat elő, ha belépnek az intim szféránkba. 

Egy kutatás eredményét feltüntetve rávilágított arra is, hogy a túlnyomó többség tudja használni a digitális eszközöket de csak fele arányuk tartja hatékonynak az online oktatást. A tanítás továbbá komoly erőfeszítést és felkészülést igényel a pedagógusok számára és a megkérdezettek 84%-a sokkal többet dolgozik, mint a pandémia előtt. Az egyetemi szférában az oktatók közel háromnegyede például nem tanított még online, olyan országokban sem, mint Nagy Brittania vagy Írország és annak ellenére, hogy nem kellett bejárniuk a diákoknak, úgy érezték, hogy a megszokotthoz képest több feladatot kaptak. Motivációhiányról is beszélhetünk, hiszen a diákok pszichés terhelése egyre jelentőségteljesebb, Dr. Székedi Levente véleménye szerint ez a jelenség a jövőre nézve még inkább csak növekedni fog.

De mi a helyzet a szülőkkel és a diákokkal? Ennek kapcsán is érdekes eredmények születtek és megerősítődött az a tény, mely szerint szülői segítség nélkül nem tudna működni az online oktatás. Ez azt jelenti, hogy a szülő nem tud dolgozni abban az időintervallumban, hiszen nélküle a gyerek nem tudna rendesen haladni, az óvodás korosztályt nem említve, ahol az online módszerek alkalmazása mondhatni elképzelhetetlen. De voltak egyáltalán pozitív eredményei is ennek az időszaknak? 

Dr. Székedi Levente elmondása szerint jelentős mértékben felgyorsult az oktatási ügyintézés és érezhetően csökkent a bürokrácia jelenléte is. Az online térbe való kényszerülés miatt, úgy a hallgatók, mint az oktatók kutatási eszközöket tanultak meg használni, ezáltal is hozzájárulva a tanulás hatékonyságához. Mennyiségileg és minőségileg is javult az intézmények online jelenléte és alapvetően sokkal könnyebben megoldhatónak bizonyultak az adminisztrációs problémák is. 

Hogy lehetőség-e az online oktatás vagy esetleg csak rövid távú megoldás? Érdekelnék Önt is praktikák az online munka és tanulás könnyebbé tételére? Hallgassa végig Dr. Székedi Levente előadását a Facebookon a következőkre kattintva: https://www.facebook.com/watch/live/?v=455865275554954&ref=watch_permalink