Elfogadta a kormány a hiteltörlesztések 9 hónapos felfüggesztését lehetővé tevő rendeletet

Elfogadta a banki törlesztőrészletek kifizetésének halasztását lehetővé tevő rendeletet csütörtöki ülésén a kormány. Az intézkedés a magánszemélyek és a vállalatok számára is lehetővé teszi, hogy amennyiben a koronavírus okozta helyzetben nehézséget okoz számukra a hiteltartozások törlesztőrészleteinek fizetése, akkor az adósok akár 9 hónapra kiterjedő halasztást kérjenek.

A rendeletről a kormányülés elején Florin Cîțu azt mondta: “a (rendelet) a magánszemélyeket, jogi személyeket, engedélyezett magánszemélyeket (PFA) és magánvállalkozókat is érinti”.

Ludovic Orban miniszterelnök arról beszélt, hogy kérte, a sürgősségi kormányrendelet vonatkozzon a lízingszerződésekre is, hiszen a könnyítés sokat segítene például a jelenleg komplikált pénzügyi helyzetbe került fuvarozó vállalatoknak is.

Év végéig lehet igényelni a törlesztés felfüggesztését

Florin Cîțu a kormányülést követő sajtótájékoztatón részletezte, hogy bár a rendelet a halasztást akár 9 hónapos időtartamra is lehetővé teszi, a törlesztés felfüggesztése nem haladhatja meg a 2020. december 31-es határidőt. Elmondta, hogy a rendelettel rugalmasságot is biztosítanak a hiteleseknek: “Elképzelhető, hogy vannak olyan hitelesek, akik csak 1, 2 vagy 3 hónapra szeretnék igénybe venni ezt a lehetőséget. Mi szerettük volna ezt a lehetőséget is megteremteni számukra” – mondta a pénzügyminiszter.

Kiemelte, hogy a rendelet szerint a törlesztés felfüggesztését azok a banki ügyfelek kérhetik, akiknek a jövedelmét közvetlen vagy közvetett módon érintette a koronavírus okozta gazdasági helyzet. Arra is felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy ez a “megkötés” jelenleg banki ügyfelek rendkívül széles köre számára teszi elérhetővé ezt a megoldást, hiszen Romániában “majdnem mindannyiunkat érintett közvetlen vagy közvetett módon a járványhelyzet”.

Meddig lehet benyújtani az igényléseket?

A rendelet szerint a törlesztés felfüggesztését a hitelesek a szükségállapot érvényessége alatt kérhetik, tehát a jelenlegi helyzetben az ügyfelek a következő két hétben fordulhatnak ilyen igényléssel a hitelintézetekhez.

Mi történik a kamattartozásokkal?

Eddig csak találgatások voltak azzal kapcsolatban, hogy mi történik a törlesztés felfüggesztésének ideje alatt felgyűlt kamattartozásokkal. A pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón részletezte, hogy a kamatokat nem egy összegben kell majd kifizetni a felfüggesztés lejáratát követően, hanem azokat gyakorlatilag hozzáadják a hiteltartozáshoz, és a kifizetésük a hitel teljes futamideje alatt történik majd. Kivételt csupán a jelzáloghitelek kamattartozásai képezik majd, amelyeket a teljes futamidő helyett legfennebb 5 év alatt kell majd kifizetni. Ugyanakkor, a kormány a bajba jutott jelzáloghiteleseket azzal is segíteni fogja, hogy a kamattartozásokra 100%-os állami garanciát vállal.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a rendelet alkalmazási módszertanát várhatóan jövő héten fogadja majd el a kormány.

A pénzügyminiszter korábban megfontoltságot kért az ügyfelektől 

Florin Cîțu a rendelettel kapcsolatban korábban felhívta a figyelmet, hogy mind a vállalatoknak, mind a magánszemélyeknek megfontoltnak kell lenniük a rendelettel kapcsolatban, hiszen az sem “megbocsátást”, sem a törlesztőrészletek törlését nem jelenti, csupán egy legfennebb év végéig tartó türelmi időszakra adja meg a lehetőséget, aminek a lejárta után a tartozást ugyanúgy ki kell fizetni.

Forrás: http://penzcsinalok.transindex.ro