Megvannak a Pénzmágnes vetélkedő idei döntősei!

Lezajlott a Pénzmágnes – kulcs a gyarapodáshoz című vetélkedő első, online fordulója, amelyre több, mint kétszáz középiskolás jelentkezett erdélyszerte, de kárpátaljai, illetve vajdasági diákok is megmérettették magukat.

A versenyt a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Magyar Mágnás Egyesület valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem együtt szervezi. Közös céljuk hangsúlyt fektetni az erdélyi magyarok körében történő pénzügyi nevelésre. A legjobban teljesítő 20 diák Kolozsváron méri össze tudását november 30-án. Az első helyezett 500, a második 300, a harmadik pedig 200 euróval gazdálkodhat, ezen kívül értékes különdíjakkal is jutalmazzák a komoly felkészülést.

A nyertes diákok Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Szatmárnémetiből, illetve Marosvásárhelyről, Kolozsvárról és Zentáról érkeznek majd.

  1. Gagiu Barbara Monika – Tamási Áron Gimnázium
  2. Tankó Molnár Tamás – Joannes Kájoni Szakközépiskola
  3. Boga Áron – Joannes Kájoni Szakközépiskola
  4. Kiss Péter – Tamási Áron Gimnázium
  5. Ferencz Lilla Katalin – Joannes Kájoni Szakközépiskola
  6. Czire Ráhel Orsolya – János Zsigmond Unitárius Kollégium
  7. Kovács Ödön – Joannes Kájoni Szakközépiskola
  8. Apetroae Lucas-Matteo – Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium
  9. Isztojka Endre – Joannes Kájoni Szakközépiskola
  10. Pap Laszló – Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium
  11. Bartalis Tibor – Joannes Kájoni Szakközépiskola
  12. Abodi Csanád – Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum
  13. Podolyak Krisztian Vilmos – Kölcsey Ferenc Főgimnázium
  14. Fenczák Boglárka – Kölcsey Ferenc Főgimnázium
  15. Szász László – Salamon Ernő Gimnázium
  16. Simon Katalin – Báthory István Elméleti Líceum
  17. Bányai Csaba Roland – Elektromos Technológiai Líceum
  18. Urszuly Tamás – Joannes Kájoni Szakközépiskola
  19. Bene Balázs – Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola (Zenta)
  20. Sándor Oszkár Domokos – Batthány Ignác Technikai Kollégium

A próbatétel három részből áll majd: az első felében egy tesztet kell megoldaniuk a diákoknak, a második rész matematikai-logikai, illetve a verseny végén egy esettanulmányt kell kidolgozniuk, amelyet szakmai zsűri előtt kell megvédeniük.