Sikerrel zárult az Erdélyi Vállalkozói Iskola

Sikerrel zárult az első Erdélyi Vállalkozói Iskola, az EVI képzéssorozat, amelyet pénteki sajtótájékoztatójukon értékeltek a szervező Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT), a Harghita Business Center (HBC) vállalkozói inkubátorház és a Műhely – L’atelier Egyesület képviselői.

Szakács-Paál István, az inkubátorház menedzsere elmondta: tapasztalatai szerint a Székelyföldön érzésből szoktak vállalkozni a fiatalok, viszont ha valaki így tesz, egy idő után meg fog torpanni, az érzésből vállalkozás nem lesz elég a továbbfejlődéshez. A Négyhétvégés Erdélyi Vállalkozói Iskola képzéssel ezeket a fiatal vállalkozókat szerették volna felkarolni úgy, hogy a meghívott előadók révén használható tudást adnak számukra. „Ezt a misszióját sikeresen véghezvitte a rendezvény” – fogalmazott a HBC menedzsere.

Gergely László, az RMKT alelnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy a vállalkozói iskola célja az volt, hogy elméleti tudnivalók helyett gyakorlati, azonnal alkalmazható tudást biztosítsanak. „Az ilyen típusú képzésekre nagy igény mutatkozik. Folyamatosan érkeznek hozzánk a résztvevői visszajelzések, amelyek mind arról szólnak, hogy az előadóktól rengeteg hasznos információt kaptak, a programot pedig folytatni kell” – mutatott á Gergely László.

Antal Lóránt szenátor, a Műhely – L’atelier Egyesület elnöke mindenekelőtt hiánypótlónak nevezte az Erdélyi Vállalkozói Iskolát, ilyen jellegű képzés ugyanis – amelynek keretében a szakemberek, gyakorló vállalkozók konkrét példákon keresztül oktatják a cégvezetést – még román nyelvterületen sem létezik. „Az EVI célja, hogy ne marketingeszköz legyen valaki kezében, hanem hogy tudjuk tovább vinni, és 5 év múlva azt tudjuk mondani, hogy van egy olyan vállalkozói generáció, amelynek hasznos tudást adtunk a kezébe” – fogalmazott Antal Lóránt. Hozzátette: tervezik, hogy a négyhétvégés képzést után szerveznek egy ötödik hétvégét is, amelyen arról fognak beszélni a résztvevőkkel, hogy milyen pluszelemekkel lenne érdemes bővíteni a rendezvényt, hogy még sikeresebb legyen.

A pénteki sajtótájékoztatón három vállalkozó is jelen volt, akik részt vettek a tréningen. Sándor Krisztián, a Zete Karting Kft. fiatal tulajdonosa három fontos elemet emelt ki a képzésről: a résztvevőket, akik „azonnal megtalálták a közös hangot”, a programot, illetve annak struktúráját és az előadókat. „Az itt született barátságok hosszan fognak tartani, és ha jól tudom, már üzleti együttműködések is születtek” – tette hozzá Sándor Krisztián.

Domahidi-Vaszi Zalán, aki egy temetkezési vállalkozást vezet, arról beszélt: ő maga is érzésből kezdett el vállalkozni, és eljött az a pont, amikor ez már nem volt elég a fejlődéshez. Ekkor találkozott az EVI-vel, amire azonnal jelentkezett. „Fantasztikusak voltak az előadók. Folyamatosan ránk fókuszáltak, és igyekeztek mindenben segíteni, választ adni a kérdéseinkre” – hangsúlyozta a vállalkozó.

Vinczellér Árpád, a székelyudvarhelyi Vekker Kávézközösség alapítója szintén az előadókat emelte ki, akiket szerinte egyéb körülmények között nem biztos, hogy el tudnának érni fiatal vállalkozóként.

Az Erdélyi Vállalkozói Iskola négy hétvégén, négy helyszínen zajlott március, április és május folyamán: Székelyudvarhely kétszer, míg Szováta és Csíkszereda egy-egy alkalommal adott otthon a rendezvénysorozatnak.