Eredményesen zárult az Erdélyi Vállalkozói Iskola első felvonása, a szervezők szerint lesz második is.
Március, április és május folyamán, négy hétvégén négy helyszínen (kétszer Székelyudvarhelyen és egy-egy alkalommal Szovátán és Csíkszeredában) zajlott az Erdélyi Vállalkozói Iskola: a képzéssorozat eredményesen zárult, a folytatás szükségességében mind a szervezők – a Harghita Business Center, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság és a Műhely – L’atelier Egyesület –, mind a részvevők egyetértettek.
Székelyföldön zömmel „érzésből” vállalkoznak – osztotta meg Szakács-Paál István, Harghita Business Center menedzsere. Hozzátette: ez viszont ahhoz vezet, hogy sokan a kezdeti buktatóknál megtorpannak.
Az Erdélyi Vállalkozó Iskola célja pedig pontosan az, hogy a térség fiatal vagy kezdő vállalkozóit karolja fel úgy, hogy tapasztalt előadók, szakemberek segítségével használati tudást kapjanak a részvevők.
Gergely László, az RMKT alelnöke elmondta: a képzéssorozat erőssége az, hogy az elméleti tudnivalók helyett gyakorlati, azonnal alkalmazható tudást biztosítsanak. Hozzátette: a részvevőktől kapott visszajelzések alapján a programot folytatni kell.
A társszervező Műhely – L’atelier Egyesület elnöke, Antal Lóránt szenátor hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést, amelyre eddig az országban nem volt példa. A képzéssorozat célja, tette hozzá, hogy „ne marketingeszköz legyen valaki kezében”, hanem hogy a jövő vállalkozói generációjának kezébe hasznos tudást adhassanak.
Megtudtuk még, hogy a szervezők tervezik a négyhétvégés képzést után egy ötödik hétvégét is beiktatnak, amelyen arról fognak beszélni a részvevőkkel, hogy milyen plusz elemekkel lenne érdemes bővíteni a rendezvényt, hogy még eredményesebb legyen.
Az első Erdélyi Vállalkozói Iskola záróeseményén három olyan fiatal vállalkozó is megosztotta a kezdeményezéssel kapcsolatos véleményét. Sándor Krisztián, a Zete Karting Kft. tulajdonosa szerint például a részvevők között is jó kapcsolat alakult ki, illetve kiemelkedően felkészült előadóktól tanulhattak.
A csíkszeredai Domahidi-Vaszi Zalán egy temetkezési vállalkozást vezet, saját bevallása szerint ő maga is érzésből kezdett el vállalkozni, ám eljött az a pont, amikor ez már nem volt elég a fejlődéshez. Ekkor talált rá a képzéssorozat felhívására.
Vinczellér Árpád, a székelyudvarhelyi Vekker Kávézközösség alapítója az előadók felkészültségét emelte ki, valamint a remek szervezést. Mindhármuk véleménye egybecsengett: olyan strukturális, gyakorlatias és használható tudást kaptak a négy hétvégén, amelyet máshol nem lett volna módjuk elsajátítani.
Az Erdélyi Vállalkozó Iskola felhívására összesen 43-an jelentkeztek, ebből választották ki a szervezők a 18 részvevőt.
Az eredeti cikket itt lehet elolvasni.