34. Közgazdász Vándorgyűlés – Turbulens idők! Stabil ágazatok? Gazdaságunk kelet és nyugat tengerén

Tizenegy év után ismét Székelyudvarhelyen, ezúttal a Városháza Szent István termében vette kezdetét a 34. Közgazdász Vándorgyűlés, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság legnagyobb hagyománnyal rendelkező eseménye. Az összejövetelen több száz közgazdász, vállalkozó, szakmai vezető, és számos meghatározó politikai és gazdasági szereplő vett részt, hogy együtt gondolkodjanak a régió gazdasági fejlődéséről, megosztva egymással tudásukat, szakmai tapasztalataikat.

 

A nyitóünnepségen Albert Sándor, az RMKT Székelyudvarhelyi szervezetének elnöke, a rendezvény főszervezője elmondta, Székelyudvarhely örömmel vállalta idén a Vándorgyűlés megszervezését, úgy gondolja, méltó helyszínt tudnak biztosítani az idei eseménynek. Hangsúlyozta, az erdélyi magyar közgazdász közösség számára az RMKT rendezvénye mindig az első, ha szakmaiságról van szó, ezt ők is szem előtt tartották.

Nagy Károly, az RMKT országos elnöke köszöntőjében emlékeztetett: idén 35 éves a szervezet, 34 éves a Vándorgyűlés, és 11 éve annak, hogy Székelyudvarhely adott otthont az eseménynek. Hangsúlyozta, napjainkban az egyetlen állandó dolog a változás. Mint mondta, a konferencia célja, hogy értékes előadásokkal segítse a résztvevőket a jövőre való felkészülésben.

„Előadóink nem hoztak biztos válaszokat a jövőről, inkább közös gondolkodásra hívnak. Hiszem, hogy ebben a folyamatosan változó világban a tanulás, a fejlődés és a felkészülés azok az eszközök, amelyekkel alkalmazkodhatunk a változásokhoz” – fogalmazott.

Geréb László, Hargita Megye Bizottságának elnöke köszöntőjében tolmácsolta Bíró Barna Botond üdvözletét, majd Hargita megye értékeire hívta fel a figyelmet, kiemelve a vidék természeti szépségeit, hagyományait és gazdag gasztronómiáját.

 

A „zöld megye” bemutatása

A plenáris üléseket megelőzően Szabó Károly, a Visit Hargita igazgatója és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója Hargita megye turisztikai kezdeményezéseiről tartott előadást, kiemelve a térség látnivalóit és természeti szépségeit. Bemutatta a „családoknak való zöld megye” koncepcióját, amelynek célja egy családbarát és fenntartható turisztikai környezet kialakítása. A megye kidolgozott egy family-friendly minősítési rendszert, amelyet olyan szálláshelyek, programok és rendezvények kaphatnak meg, amelyek különösen figyelnek a családok igényeire – mondta el. Az előadó kiemelte a Gastropoint program jelentőségét, amely egyedülálló kezdeményezés nemcsak Romániában, hanem nemzetközi viszonylatban is. A projekt célja, hogy a helyi lakosok otthoni körülmények között, a hagyományos gasztronómiai értékeket megőrizve működtethessenek kisebb vendéglátó egységeket. Elmondása szerint ez hatalmas lehetőséget kínál a helyi közösségek számára, hiszen a gasztronómia a térség egyik legerősebb turisztikai vonzereje lehet. A téli turizmus fejlesztése szintén kiemelt szerepet kapott: a megye sípályáit összekapcsolták, így egyetlen bérlettel több helyszínen is síelhetnek a látogatók. Az ilyen típusú együttműködések a régió versenyképességét növelik, és hosszú távon hozzájárulnak a turisztikai infrastruktúra fejlődéséhez. Szabó Károly előadásában bemutatott több, turisták körében kedvelt családbarát látványosságot is: a csíksomlyói Szűz Mária-szobrot és a hozzá kapcsolódó búcsút, a Szent Anna-tavat, a parajdi Só-szorost, amely Európa legnagyobb sótartalékát rejti, a Vargyas-szorost, valamint a térségben egyre népszerűbb bobpályákat. Külön említést kapott a korondi kerámiai központ, ahol a helyi mesterek generációk óta őrzik a hagyományos kézművesség értékeit, továbbá a parajdi lepkeház, amely egzotikus, trópusi lepkefajokkal várja a látogatókat.

 

Pilbáth Kincső

Shopping Cart