A Vándorgyűlés egyik legemlékezetesebb eseménye a díjkiosztó ünnepség, ahol elismerték azokat a személyeket, akik szakmai tudásukkal, elhivatottságukkal és közösségépítő munkájukkal példát mutatnak a szakmának.
Szécsi Kálmán-emlékdíj
Ez a díj a fiatalokat ösztönzi és jutalmazza, akik az üzleti tudományok és vállalkozások terén kiemelkedő szerepet játszanak. Idén Pop Rebeka Anna vehette át az elismerést. A díj szimbolikája – a lyukas garas, a körarany, a nap és a csillag – a kezdést, a kézzel fogható értéket, a munkát és a hagyományokat jelképezi.
A szakma szolgálatáért életműdíj
A díjat Gergely László kapta, aki hosszú évek elkötelezett munkájával és közösségi tevékenységével példaértékű életpályát épített a gazdaság és a szakma szolgálatában.
Wesselényi díj
Az RMKT legrangosabb szakmai elismerését Bálint Csaba vehette át, aki kiemelkedő teljesítményével és szakmai tisztánlátásával maradandót alkotott a közgazdaságtan területén.
A díjkiosztót követően Nagy Károly, az RMKT elnöke zárszavában összegzést adott az elmúlt két nap gondolatairól, és hangsúlyozta: nem szabad megijednünk a nagy és változó trendektől, valamint az innovációktól, hiszen ezek adhatják a jövő lehetőségeit a szakmában.