
Események keresése és nézet választás
december 2020
január 2021
február 2021
szeptember 2021
I. Erdélyi Gazdasági Fórum
Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Pro Economica Alapítvány szervezésében, a Design Terminallal való szakmai partnerségben megvalósuló I. Erdélyi Gazdasági Fórum szakmai rendezvényére, amely célja a megvalósított programelemek folytatásához kapcsolódó párbeszéd lehetőségének megteremtése.
Tudj meg többet »Erdélyi Vállalkozói Iskola V. hétvége
Az Erdélyi Vállalkozó Iskolának ötlete már 2019-ben megfogalmazódott bennünk, de a 2020-as világjárvány miatt csak 2021-ben tudtuk megszervezni. Célunk az volt a képzéssorozattal, hogy fiatal vállalkozóknak nyújtsunk reális segítséget, olyan problémákra keressünk megoldást, amelyek a vállalkozásuk életében aktuálisan jelen vannak. 2021 márciusában hirdettük meg az első programsorozatot, a 15 helyre közel 50 vállalkozó jelentkezett, végül 18 főre bővítettük a résztvevők számát, így hárommal több vállalkozónak tudtunk segíteni a képzés által. A négy hétévégét tematikusa állítottuk össze: vállalkozói készségfejlesztés, pénzügyek, marketing…
Tudj meg többet »Közdazdász Borkóstoló: Kriptopénzek – digitális arany vagy piramisjáték?
Szeptember 30-án, 19 órától megrendezésre kerül az RMKT Közgazdász Borklub évadnyitó borkóstolója! Helyszín: Reményik Sándor Galéria Bd. 21 Decembrie 1989 1 400009 Kolozsvár Az est programja: I. Panelbeszélgetés: A borkóstoló mellé szakmai beszélgetés társul. Ezennel Dr. Králik Lóránd egyetemi adjunktus és a Román Tőkepiaci Felügyelet (CNVM) korábbi felügyelője látogat el hozzánk, az előadásának címe: Kriptopénzek: digitális arany, vagy piramisjáték. A beszélgetés moderátora Szőcs Endre, az RMKT Kolozsvár elnöke. II. Borkóstoló: AZ ETYEK-BUDAI BORVIDÉK: A borokat a Borsarock borszaküzlet szolgáltatja: 1. TÖRLEY…
Tudj meg többet »október 2021
XXX. Közgazdász Vándorgyűlés
2021-ben a Közgazdász Vándorgyűlést Csíkszeredában szervezzünk, címe: Új egyensúly - 30 év múlt és jövő Program és további részletek, hamarosan.
Tudj meg többet »Felkészülés a Black Fridayra – Marketing MasterMind
A Black Friday őrület néhány éve már Romániában is megvetette a lábát. Azonban nálunk az átlagos Black Friday kedvezmények mértéke korántsem éri el azt a szintet, mint az USA-ban, ahonnan az egész őrület elindult. A Black Friday ugyanakkor egy hatalmas lehetőség az online és offline kereskedők számára és sok múlik a megfelelő tervezésen és kivitelezésen. A beszélgetés keretében összeszedjük és megvitatjuk azokat az információkat, amik segíthetnek abban, hogy az akciós időszakból a lehető legtöbbet hozzuk ki. Időpont: október 19., kedd,…
Tudj meg többet »