Turbulens idők, stabil ágazatok – Székelyudvarhely ad otthont a 34. Közgazdász Vándorgyűlésnek

Sajtótájékoztatót tartottak szeptember 16-án Székelyudvarhelyen, a Hotel Küküllő Skybarban,  ahol a 34. Közgazdász Vándorgyűlés részleteit ismertették. A sajtó képviselőit Szakács-Paál  István, Székelyudvarhely polgármestere, Albert Sándor Székelyudvarhelyi RMKT elnök, a 34.  RMKT Közgazdász Vándorgyűlés főszervezője és Tamás Endre, az RMKT Országos ügyvezetője  tájékoztatták. A Turbulens idők! Stabil ágazatok? – gazdaságunk a kelet és nyugat tengelyén címet  viselő vándorgyűlést Székelyudvarhelyen tartják október 10-11-én.  

Albert Sándor ismertette, az RMKT egy országos szakmai szervezet, amelynek Erdély több kis-,  közepes- vagy nagyvárosában van alszervezete. Mint felidézte, a Vándorgyűlésre 2005-ben,  majd legutóbb 2014-ben került sor utoljára a városban, így a szervezést illetően egyfajta  késztetést is éreztek már arra, hogy tíz év után ismét otthont adjanak az eseménynek.  

Tamás Endre hangsúlyozta, a Vándorgyűlés különlegessége a szervezésben rejlik, mindig  törekednek arra, hogy az aktuális gazdasági kérdések kerüljenek megvitatásra. Mivel közgazdász  szakmai szervezetről van szó, fontosnak tartják, hogy az erdélyi magyar szakembereket  tájékoztassák ezekről a témákról, mégpedig olyan előadók bevonásával, akik akár határon innen,  akár határon túl fejtik ki a tevékenységüket. Hozzátette, arra is figyelmet fordítanak, hogy ne csak  erdélyi magyar szakembereket szólaltassanak meg, hanem például a román gazdasági szférában  tevékenykedőket is, akiknek előadásait tolmács kíséretével fordítják magyarra, de magyarországi  meghívottak részvételére is lehet számítani. 

Az RMKT legjelentősebb rendezvénye a Vándorgyűlés, emelte ki, de emellett több kisebb, tudást  fejlesztő szakmai programot is szerveznek – tudtuk meg. Ilyen például a kolozsvári HESR  MasterClass, ahol a gazdasági kihívásokat tudományos, ugyanakkor gyakorlati szemszögből  vizsgálják, idén egy londoni professzor közreműködésével. Az Erdélyi Vállalkozói Iskola a  Harghita Business Center partnerségben, illetve a L’atelier Egyesülettel valósul meg, immár  hatodik éve, és az RMKT évindító eseményének számít. Ennek során négy hétvégén át olyan  vállalkozóknak nyújtanak segítséget, akik már elindították saját cégüket, de szívesen fogadnak  tanácsokat. A középiskolásokat pedig a Pénzmágus versennyel szólítják meg.  

Az RMKT vándorgyűlése egyike azon kevés erdélyi magyar nyelvű konferenciáknak, amely  pontosan hozni tudja azt, ami a hasonló szakmai rendezvények küldetése: minden évben világosan  meghatározott cél és tematika köré épül, amihez színvonalas előadókat hívnak meg, és egy állandó  szakmai bázissal rendelkezik, akiket évente megmozgat – sorolta Szakács-Paál István 

polgármester. Biztosított, Székelyudvarhely igyekszik megfelelő házigazdája lenni az  eseménynek. A szervezőkkel együtt úgy véli, hogy a konferenciaturizmus értékes része a  turisztikai ágazatnak, amelyben a szállodák és éttermek is igyekeznek maximálisan kiszolgálni a  résztvevők igényeit.  

Albert Sándor ismertette, az idei konferencia címe Turbulens idők! Stabil ágazatok? – Gazdaságunk a kelet és nyugat tengelyén lesz, amely arra keresi a választ, hogy milyen  kapaszkodókat találhatunk a gazdasági változások világában. Így arra igyekeznek választ adni,  hogy melyek azok az ágazatok, amelyek Romániában stabilnak tekinthetőek – a gazdasági  turbulencia ellenére is -, másrészt arra is figyelmet fordítana, hogy a hatalmi játszmák közepette  mi történik a közép-kelet-európai régióban.  

„Hiszen itt az élet semmiképp sem arról szól, hogy mi önálló gazdaságpolitikát tudunk folytatni  globális szinten, inkább be vagyunk szorulva ebbe a Kelet-Nyugat erőtérbe, ahol most egy  pólusváltás van kibontakozóban. Azt próbáljuk tehát megválaszolni, hogy hol a helye ennek a  régiónak, milyen jövő vár rá. Ennek megfelelően állítottuk össze a meghívott listánkat; miniszteri  szint, miniszterelnök-helyettesi szint, több országos jelenléttel rendelkező nagyvállalat  vezérigazgatói szintje is képviselve lesz, ezen kívül olyan fontos elemzők lesznek itt, akik  magántőke alapokat kezelnek vagy olyan elemzéseket készítenek, amelyek relevánsak a  döntéshozók számára.”  

A plenáris előadások meghívottainak listáján szerepel többek között Alina Popa, a Coface  Romania országos igazgatója, Ambrus Gábor, aki egy brazil tőkealap londoni elemzője, Bálint  Csaba, a Romániai Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagja, Bernat Aurel, a BT külföldi  kapcsolatokért felelős igazgatója, Bilibók Botond, a Hold Alapkezelő partnere, Dragoș Pîslaru,  Románia európai beruházásokért és projektekért felelős minisztere, Franck Neel, az OMV-Petrom  vezetőtanácsi tagja, Laura Dumea-Bencze, az egyik legnagyobb romániai ingatlanbefektetési  tanácsadó vállalat vezető kutatója, Szabó Károly, a Visit Harghita képviseletében, Szenkovics  Dezső, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem dékánja, Tánczos Barna miniszterelnök helyettes, illetve Antal Lóránd szenátor (…és még sokan mások). 

A plenárisok mellett négy szekció-előadásra lehet majd számítani, amelyek különböző  témaköröket bontanak ki: oktatás, iparági változások, turizmus, HR.  

A konferenciára a teljes árú jegy mellett vásárolhatóak napijegyek (péntek, szombat), illetve  szakmai jegy, amellyel a szakmai előadásokon és kávészüneteken lehet majd részt venni. A teljes  árú jegy az előadások mellett a pénteki vacsorát és szombati ebédet, illetve a díszvacsorát is  tartalmazza, a RIF – RMKT Ifjúsági Frakció tagjai pedig kedvezményes jegyet válthatnak ki. A  szervezők ajánlják a teljes árú jegy megvételét, hiszen a konferencia a szakmai fejlődésen kívül a  találkozásoknak, a kapcsolatépítésnek is helyet biztosít. Hangsúlyozták ugyanakkor, idén elérhető 

egy új jegytípus is, a mecénás jegy, amit magasabb áron lehet kiváltani, ezzel magánszemélyeket  ösztönöznek a konferencia anyagi támogatására.  

A szervezők kiemelték, a konferencia mindenkinek szól, a közgazdászok mellett várják  mindazokat, akiket érdekel a gazdaság, az ország helyzete. Ugyanakkor a sajtó képviselőit is  várják, akik előzetes egyeztetéssel az előadókkal is kapcsolatba léphetnek.  

A konferencia teljes programja: https://www.rmkt.ro/vgy/ 

Jegyet az alábbi weboldalon lehet váltani: https://www.rmkt.ro/vgy/#tickets

Shopping Cart