A májusi borklub témája ezúttal az ötéves Romanian Economic Monitor volt, amelyet 2020 tavaszán indított el a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara. Az eseményen a projekt két alapító oktatója, dr. Szász Levente és dr. Rácz Béla-Gergely tartott előadást, akik a 2025-re vonatkozó előrejelzések mellett a ROEM útját és fejlődését is bemutatták, a 2020. áprilisi indulástól egészen napjainkig.
Az elmúlt öt év alatt a Romanian Economic Monitor több, nemzetközileg is elismert gazdasági elemzéssel járult hozzá a hazai gazdasági diskurzushoz, jelentősen öregbítve az egyetem hírnevét belföldön és külföldön egyaránt. A projekt ötéves évfordulóját ünnepli idén, és a csapat ambiciózus tervekkel tekint a jövőbe. Egy dolog azonban változatlan maradt: céljuk továbbra is az, hogy a romániai gazdasági folyamatokat közérthető, illusztrációkkal gazdagon kiegészített módon, ingyenesen hozzáférhetővé tegyék minden érdeklődő számára.
Az előadások után a résztvevők megkóstolhatták a Karner Pincészet kézműves borait. Karner Gábor 1999 óta készít bort, kizárólag saját telepítésű és művelésű szőlőből, 2,5 hektáron. A pincészet két fajtára – olaszrizlingre és kékfrankosra – specializálódott, amelyek a Tavaszföld és Vitézföld dűlőkről származnak. Karner a Tőkések Mátrai Kézműves Borászkör alapító tagja.