Az IT világának alakulása

Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia az IT-szektort, milyen lehetőségeket teremt, és hogyan változtatja meg a szakemberekkel szembeni elvárásokat? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az IT-szekció.

A beszélgetést dr. Szász Levente, a BBTE professzora és rektorhelyettese vezette fel, amelyben a romániai IT-szektor helyzetét, gazdasági szerepét és az AI-eszközök vállalati alkalmazását mutatta be. A Romanian IT Market Study adatai szerint a romániai IT-cégek alkalmazottainak átlagosan 65%-a használ naponta mesterséges intelligencia alapú eszközöket. Ezeket elsősorban a termékfejlesztésben és a munkafolyamatok automatizálásában alkalmazzák. A technológia elterjedése ugyanakkor nem akadálymentes: a még kiforratlan eszközök és az AI körüli túlzott várakozások egyaránt nehezíthetik a hatékony bevezetést.

Az előadás a szektor földrajzi koncentrációjára is rámutatott: Bukarest, Kolozsvár, Temesvár, Jászvásár és Brassó együtt az IT-cégek árbevételének 85%-át és az alkalmazottak 84%-át adja. Bár az ágazatot az utóbbi időszakban leépítések és kedvezőtlen foglalkoztatási tendenciák jellemzik, ez nem jelenti a romániai IT összeomlását. Az ország továbbra is rendelkezik a fejlődéshez szükséges infrastruktúrával és szakértelemmel, a következő időszak kulcskérdése pedig az, hogyan tudja ezeket az adottságokat innovációra és magasabb hozzáadott értékű tevékenységekre építeni.

A panelbeszélgetés résztvevői arról beszélgettek, hogyan változtatja meg az AI a szoftverfejlesztést és az IT-szakemberek munkáját. A hangsúly egyre inkább a kódírásról az AI-eszközök és -ügynökök irányítására, a valós üzleti problémák felismerésére, valamint a felhasználói igények és a kívánt eredménye pontos meghatározására helyeződik át. A mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsíthatja a fejlesztést, és olyan termékek létrehozását is lehetővé teheti, amelyek korábban jóval több időt és erőforrást igényeltek. A technológia önmagában azonban nem garantálja a sikert: ehhez az üzleti célok tisztázására, a folyamatok átgondolására és a munkatársak felkészítésére is szükség van.

Mindez a szükséges készségeket is átalakítja. A technikai tudás mellett egyre fontosabbá válik az üzleti gondolkodás, a problémamegoldás, a több területet összekapcsoló szemlélet átfogóbb kiépítése és az együttműködés. Külön kihívást jelent a pályakezdők szakmai fejlődése: nekik is lehetőséget kell kapniuk a tapasztalatszerzésre, hiszen a jövő tapasztalt fejlesztői közülük kerülnek ki. A romániai IT-szektor hosszú távú versenyképessége ezért nem épülhet kizárólag a költséghatékony munkaerőre és teljes AI-alapú munkavégzésre. Az innováció, a saját termékek fejlesztése és a valódi üzleti érték megteremtése jelentheti a továbblépés irányát. Bár az AI alapjaiban alakítja át a munkavégzést, a technológia eredményes alkalmazásához továbbra is szükség van az emberi ítélőképességre, kreativitásra és szakértelemre.

Shopping Cart