
A Vándorgyűlés első plenáris előadásán Butka Gergő közösségi szervező, a szatmárnémeti G.M. Zamfirescu Kulturális Központ menedzsere a város történelmét, fejlesztési terveit mutatta be. Szatmárnémeti már az elmúlt évszázadok során is a legfontosabb kereskedelmi csomópont volt, ez ma sincs másképp – hangsúlyozta. A 19. századi polgárosodást felidézve elmondta, tulajdonképpen akkor épült fel a város, amelyet a közösség közösen fejlesztett. Bár az ipar a 90-es években összeomlott, helyét a kereskedelem vette át; ekkor olyan vállalatok, cégek érkeztek a városba, amelyek azóta is hozzájárulnak a gazdasághoz, amelyek országos vagy akár nemzetközi szinten is komoly referenciaként szolgálnak.
Mint azt az előadó elmondta, ma a legnagyobb kihívást a város fejlesztése jelenti, tervük, hogy az ott lakóknak, de az oda látogatóknak és hazatérőknek is úgy nyújtsanak perspektívát, hogy az minél színesebb legyen. Ezt elérni főképp rendezvények sorozatával igyekeznek, célcsoportjuk főként a kisgyermekes családok, akik nagy valószínűséggel egy egyetemi városból tértek vissza, így igénylik az egyetemi város komfortját. Ennek megteremtése érdekében évi hatvan rendezvénnyel készülnek a szatmáriaknak, illetve mindazoknak, akik a városba érkeznek. Az érdeklődők gyermekrendezvények, utcazene fesztivál, városnap, jazz&wine fesztivál, TedX előadás, húsvéti vásár vagy világzenei fesztivál közül válogathatnak. Mint elmondta, fiatalos várost nehéz megteremteni, tisztában vannak azzal, hogy az egyetemistákat nem tudják hazavinni, de törekednek arra, hogy a családalapítás pillanatára hazahívják a szatmáriakat.