A jövő gazdaságának kihívásaira fókuszált a 33. Közgazdász Vándorgyűlés

Tizenöt év után ismét Szatmárnémetiben szervezték meg az RMKT Közgazdász Vándorgyűlést, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság legnagyobb hagyománnyal rendelkező eseményét. A 33. Vándorgyűlésnek a Szatmárnémeti Északi Színház és a Megmaradása Háza adott otthont október 11-12. között. A szakmai összejövetel két napja alatt neves hazai és külföldi előadók beszélgettek a gazdaság jövőjéről, különös tekintettel a fenntarthatóságra, a mesterséges intelligencia hatásaira, a digitalizációra.

„Elkezdődött egy új korszak, egy következő hullám” – köszöntötte a résztvevőket Simon Attila, a Szatmárnémeti RMKT elnöke. A világ 250 évente radikálisan változik. Ma, a mesterséges intelligencia, a geopolitikai változások, az üzleti modellek átformálódása és a géntechnológia korában ismét korszakhatárhoz érkeztünk. Mi döntjük el, hogy felkészülünk-e a változásra vagy hagyjuk, hogy magával sodorjon – fogalmazott.

Nagy Károly RMKT országos elnök köszöntésében elmondta, nagy esély és lehetőség, hogy az RMKT a romániai magyarság gazdasági életének katalizátora lehet. Az összejövetel egyik legfontosabb szerepe a közösségépítés, amelyre a több mint 300 résztvevőnek bőven lesz lehetősége – egészítette ki. Maskulik Csaba Szatmárnémeti városmenedzsere kifejtette, külön öröm számára, hogy a város ezúttal nemcsak szakmai fórumként, de a közösségépítés egyik kiemelkedő színtereként is szolgálhat. Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke köszöntésében ugyancsak a közösségépítés erejét hangsúlyozta, amelyhez az önkormányzat is nagyban hozzájárul.

 

Shopping Cart