Mesterséges intelligencia – luxus vagy szükséglet a vállalkozásoknak?

Nagy Imecs Péter, a Goodroid ügyvezető igazgatója
Nagy Imecs Péter, a Goodroid ügyvezető igazgatója

A nyári szünet után ismét BizniszVitaminnal jelentkeztünk, ahol a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásáról, annak előnyeiről, kihívásairól tartott előadást Nagy Imecs Péter, a Goodwill cégcsoport robotizálásával foglalkozó tagja, a Goodroid ügyvezető igazgatója. Előadása során tisztázta, miért is van akkora ereje a mesterséges intelligenciának, majd példákkal szolgált a ChatGPT üzleti felhasználására vonatkozóan. Ugyanakkor bemutatott tíz olyan „parancsolatot”, amelyekre érdemes figyelni a mesteréges intelligencia használata során a hatékony eredmények elérése érdekében.

Az 1568 Bistroban tartott szakmai előadást megelőzően Berke Sándor mesterszakács őszi zakuszkáját kóstolhatták meg az érdeklődők.

Az előadás bevezetőjeként a Goodroidot bemutatva Nagy Imecs Péter elmondta, fő tevékenységük szoftver robotok automatizálása, amelyeket vállalkozások szolgálatába állítanak. Ezek a robotok önálló munkavégzésre képes számítógépek, amelyek „érted dolgoznak – nélküled.” Főként olyan feladatokat végeznek el, amelyek értékes időt rabolnának az alkalmazottaktól.

Miért forrt össze a ChatGPT a mesterséges intelligenciával?

Az AI-al való első találkozás az integrált mesterséges intelligencia formájában történt, amikor ezt különböző IT szolgáltatásokba, megoldásokba ágyazták. Ezt követte a generatív AI, a személyes asszisztens használata, amikor 2022 novemberében generatív nyelvű modelleket hoztak nyilvánosságra – idézte fel az előadó. A kettő kombinációjából mára kialakultak az egyedi szoftverek, a saját vállalkozásokra szabott AI megoldások, amelyek lassan a vállalkozások többségében szerepet játszanak. „Ha nem most kezdjük el alkalmazni őket, öt év múlva kerül sor rá, vagy pedig a versenytársaink fogják. Használatuk szinte elkerülhetetlen, mint ahogyan elkerülhetetlen volt az ipari forradalom is.”

Mitől olyan nagy szám?

Az előadó hangsúlyozta, ez az a technológia, amely az eddigi legtermészetesebb digitális élményt nyújtja az embereknek, az első olyan IT forradalom, amit nem utasítanak el az alkalmazottak sem. Használata egyszerű, konkrétan csak párbeszédet kell folytatni a mesterséges intelligenciával.

Példák a ChatGPT üzleti felhasználására

A ChatGPT legelterjedtebb felhasználása a marketingben fordul elő, ahol főként tartalomgenerálásra, innovatív kampányötletek és szlogenek létrehozására, tartalmi stratégiák kidolgozására vagy éppen piaci trendek elemzésére használják. Nagy Imecs Péter kiemelte, a hatékony eredmény elérése érdekében a marketing kampányunk első lépéseként mindenképp mutassuk be a céget, és úgy kérjünk tartalmi stratégiát, hogy azt a szolgáltatásunk megismertetésére alapozzuk. Ha részleteket adunk meg a mesterséges intelligenciának, amellyel „megismerhet” és nem a nagy képet kérjük, sokkal személyesebb ötletekkel szolgál majd.

RMKT Kolozsvár BizniszVitamin - Szeptember 2024
RMKT Kolozsvár BizniszVitamin – Szeptember 2024

A mesterséges intelligenciát használják ugyanakkor a humán erőforrás területén is, ahol segítséget nyújt a munkaköri leírások elkészítésében és optimalizálásában, kérdéseket állít össze felvételi interjúkhoz. Ezen esetben is sokat segítenek a pontos adatok meghatározásai, egy állásinterjú szövegének generálása esetében például első lépésként mindenképp a munkaköri leírást ismertessük.

Fordulhatunk hozzá céges problémák megoldásának ügyében is, segít ugyanis a stratégiai forgatókönyvek kidolgozásában, SWOT-elemzések létrehozásában vagy jelentések és összefoglalók készítésében. „Amennyit leírunk neki, ő abból táplálkozik. Ha tehát két szóban kérünk segítséget, bár ő erre hosszasan válaszol, de a mondanivalója nagy valószínűséggel üres lesz.”

Mindezek mellett segít bemutatók létrehozásában, Power Point diák szövegének, tervezésének kialakításában, meggyőző prezentációk struktúráinak létrehozásában. Az előadó kiemelte, üzleti felhasználásra mindenképp fizessünk elő!

Használatának 10 parancsolata

  • Egyértelmű fogalmazás
  • Konkrét részletek
  • Közvetlen nyelv
  • Szegmentálási kérések
  • (re)promt – nyomon követési utasítások
  • Kontextus és elvárások
  • Példa integrálása promtba – ha van példánk, standardunk, adjuk meg
  • Válasz formátuma
  • Visszajelzés a fejlesztéshez – hogy minél inkébb hozzánk igazodjon
  • Legyünk reálisak!

GPT termékcsalád – Goodroid

  • Artemis – feladatai közé a strukturálatlan dokumentumok elemzése, értelmezése és lekérdezése tartozik
  • Aura – egy olyan külső, virtuális chat, amelyet a cég információira tanítanak be, tehát speciális tudástárral rendelkezik
  • Antonia – komplex dokumentumokat generál
  • Nora – a menedzser asszisztensek új generációja
Shopping Cart