A nagyváradi RMKT tagjai az adózás „szépségeiről” beszélgettek

Az adózás művészete, a digitális adóhivatali kapcsolattartás, valamint a 2025. évi fiskális változások voltak a témái annak a szerdai szakmai rendezvénynek, amelynek végső tanulsága az volt, hogy „az adózás igazi szépsége abban rejlik, hogy sehol a világon nem lehet elkerülni”.

A rendezvényt Szabó Géza, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) nagyváradi fiókszervezetének elnöke nyitotta meg, aki felhívta a figyelmet a májusi programokra is, például a 4. Nagyváradi Gazdasági Konferenciára, valamint a vállalkozók számára tervezett fórumra.

Fándly Marius adószakértő, a Bihar megyei adóhivatal helyettes vezetője könnyedebb témákkal kezdte prezentációját, mint például az adózás „művészete” és az adóhivatallal való digitális kapcsolattartás. Elmondta, hogy az állami költségvetés és a helyi önkormányzatok bevételeinek jelentős része az adókból származik. Az adózás egy közös teherviselés, amely három alapvető követelménynek kell megfeleljen: igazságosnak, egyszerűnek és stabilnak kell lennie. Ezen felül az adózás alapvetően a közfeladatok finanszírozását és a gazdaságban keletkezett jövedelmek újraelosztását szolgálja. Az adózó számára ez egy kötelező, vissza nem térülő szolgáltatás, amit az állam vagy más közjogi testület állapít meg, és ellenszolgáltatás nélkül követelhet. „Mindenhol kell adót fizetni, ahol jövedelmet szerzünk” – hangsúlyozta Fándly Marius.

Mi változott 2025-ben?

Az adóztatásról szóló beszélgetésben elhangzott, hogy az adó lehet központi, helyi vagy vegyes, míg a teherviselés alapján egyenes vagy közvetett. Romániában az ANAF a központi közigazgatás szakosodott szerve. 2024. december 31-én Bihar megyében összesen 291.898 adófizető szerepelt a nyilvántartásban, ebből 56.859 jogi személy és 235.039 magánszemély. Érdekesség, hogy egy év alatt nőtt az adóköteles cégek, közintézmények és civil szervezetek száma, míg a magánszemélyek száma csökkent. A megyében évről évre növekedett az adóbevétel összege.

Az adóhivatallal való kommunikációt illetően szó esett többek között a virtuális adóablakról (SPV), az e-fuvarozásról, az e-számlázásról és az online pénztárgépekről. 2024-ben Bihar megyében 45.362 jogi és 45.573 magánszemély csatlakozott a virtuális rendszerhez, aminek köszönhetően több mint 40 ezer adóhivatali személyes látogatást takarítottak meg.

A 2025-ös év legfontosabb adóügyi változásai közé tartozik a bruttó minimálbér 3700 lejről 4050 lejre történő emelése, valamint az osztalékadó 8%-ról 10%-ra való növelése. Ezen kívül megszűntek az IT-szektor, az építőipar, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari munkavállalók adókedvezményei. A mikrovállalkozások bevételi határa csökkent: 2025-től 250 ezer euróra, 2026 január 1-től pedig 100 ezer euróra csökken.

Jó tudni, hogy immár húsz éve, mióta Fándly Marius a Bihar megyei adóhivatalban dolgozik, minden szerdán 10-12 óra között ingyenes, magyar nyelvű tanácsadás igényelhető előzetes bejelentés nélkül a nagyváradi adóhivatal harmadik emeletén található 320. számú irodában. A szakember végül megígérte, hogy jövőre is tájékoztatni fogja az RMKT tagjait a legfrissebb adóváltozásokról, mivel nem valószínű, hogy olyan csoda történne, hogy ne lenne szükség módosításokra.

Shopping Cart