Térképpel a célok fele

„A célok elérése során sokkal fontosabb az eredmények helyett a folyamatra koncentrálni, a fókuszt az erőfeszítésre irányítani, ugyanis ez az a rész, amely teljes egészében tőlünk függ.”

 

A januári Biznisz Vitaminon a célmeghatározás folyamatának adtunk keretet, amelyben Bota Andrea szervezetpszichológus volt a segítségünkre. Előadásában bemutatta a megvalósítási kísérletek leggyakoribb elakadási pontjait, mind magánéleti, mind szakmai szempontból, majd ezek megoldására nyújtott tanácsokat.

Az 1568 Bistroban tartott előadás során a résztvevők Berke Sándor mesterszakács csicseriborsó krémjét, majd tejbegríz pohárdesszertjét kóstolhatták meg.

 

Bota Andrea szervezetfejlesztéssel és vezetőtámogatással foglalkozik, mint ismertette, abban segít az egyéneknek, csoportoknak, szervezeteknek, hogy elérjék azokat a célokat, amelyeket kitűztek maguknak. Ennek során a legnagyobb kihívás az, hogy a legtöbb probléma nem a tervezésben, sokkal inkább a kivitelezés során merül fel, az elakadás állapotával kezdődően. Az elakadás átlépése érdekében azt javasolta, igyekezzünk megérteni, éppen mi történik velünk, miről is szól az elakadás, mindezzel kontrollt, biztonságot és erőt adunk arra vonatkozóan, hogy válaszainkat megtaláljuk. A célok elérése során egy másik probléma abból adódik, ismertette tapasztalatait a szakember, hogy a legtöbben nem eredményeket szeretnének elérni, hanem egy érzést várnak, amelyet az eredmény elérése után érezhetnek majd. A célok elérése során azonban sokkal fontosabb maga a folyamat, amelyben tanulunk, változunk: „nem a végén leszek egy másik ember, a változásom a folyamatban történik.”

Nem vagy egyedül

„Amikor elakadás lép fel az életünkben, azzal soha nem vagyunk egyedül” – hangsúlyozta az előadó. Mindig mindenki valamiben el van akadva, valamitől fél. Vegyük észre, hogy a körülöttünk levők is lehetnek hozzánk hasonló szituációban, nekik is lehetnek nehézségeik, ugyan úgy sikereik, kezeljük egymást emberként.

A reggelit Berke Sándor mesterszakács készítette és mutatta be

Helyes lépések követése

A célok kijelölésében, az arra vezető úton sokszor fellépnek olyan nehézségek, amelyek csupán azért nehezítik meg a folyamatot, mert nem jól gondolunk rájuk. Az elakadások során a legtöbben úgy gondolják, elsősorban az időmenedzsmenten kellene dolgozniuk, ez azonban a problémák csupán 5%-át jelenti. A többi 95%-ba a határok kijelölésének, az érzelmek és döntések egyeztetésének hiánya, a kényelmes a pótcselekvések választása tartoznak. Egy másik „hiedelem” szerint nehéz megőrizni a motivációt – ez a folyamat azonban fordítva történik: soha senki nem marad motivált, a motivációt mi magunk alkotjuk meg, azáltal, hogy lépéseket teszünk – tehát a lépéseinkre koncentráljunk, amelyek motivációt adnak. Egy következő nehézség abból adódhat, amikor a problémát rosszul ítéljük meg, ezáltal rossz úton közelítjük meg, azt tartva csupán szem előtt, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben megoldjuk. Ahelyett azonban, hogy a gyorsaságra figyelünk, a legfontosabb lépés az, hogy alaposan mérjük fel a probléma forrását, hogy biztosan tudjuk, mi szolgálhat megoldásként rá.

Állomások

Az előadó a célok elérésnek négy állomását sorolta fel: tervezés, kivitelezés, értékelés és lezárás. A tervezés során kijelöljük azt, hogy hova szeretnénk eljutni, lépésekre bontva a folyamatot. A kivitelezés során követjük a kijelölt lépéseket. Az értékelésnél megállunk, megnézzük, hogy éppen hol tartunk, onnan hova jutnánk el. A lezáráshoz érve pedig megnézzük a folyamatot egészként, azt, hogy mit tanultunk belőle, mit értünk el, mi működött, esetleg mi nem. Ez a lépés általában elmarad, azon érzések összegzésével együtt, amelyek a folyamat részeként kialakultak bennünk. „Ahhoz, hogy megérkezzünk az élmény végére, szükség van reflektálásra – a tudást, amit összeszedtünk, át kell vinnünk saját magunkba, megnézve, hogyan segíti az életünket.”

  • tervezés

A tervezés folyamata tartalmaz általában túltervezést, illetve alúltervezést is. A túltervezés olyan esetekben léphet fel, amikor elveszítjük a kontrollt, esetleg nem szeretjük azt, amit csinálunk, így megtervezünk egy másik helyzetet, amelyben azokat az igényeinket elégítenénk ki, amelyeket a jelenlegiben nem tudunk. Ehelyett mérjük fel a jelenlegi helyzetünket, nézzük meg, mi hiányzik belőle, mire lenne szükségünk, miben akadtunk el – erre igyekezzünk megoldásokat találni az új helyzetek létrehozása helyett. Az alúltervezés során általában az értékrendszerünk felülvizsgálata marad el, amikor nem figyelünk arra, hogy mi ad nekünk energiát, mitől érezzük jól magunkat – tehát azt, amit éppen csinálunk, nem igazítjuk magunkhoz.

  • kivitelezés

A kivitelezés legfontosabb lépése a megtartó rendszerek kialakítása. „Az elérés során igyekezzünk olyan rendszereket kialakítani tehát, amelyek megtartanak, a cél irányába vezetnek folyamatosan, különben a cél nem lesz elérve.”

A szakember hangsúlyozta, ezen állomáson figyeljünk arra, hogy mi az, ami megtart az igyekezetünkben, mi az, ami esetleg hiányzik az alapvető erőforrásainkból. Első lépésként a legalapvetőbb erőforrásainkra figyeljünk, hívta fel a figyelmet, vagyis az elegendő pihenésre, megfelelő táplálkozásra, mozgásra. Vegyük ugyanakkor számításba, ha valami újat akarunk behozni az életünkbe, valami mást ki kell ehhez zárnunk.

  • értékelés

Az értékelés folyamatában szükség van a tanulással szembeni ellenállásra, toleranciára a magunk irányába, hogy elfogadjuk a sikertelenségeket. Ehhez rugalmasságra van szükségünk: tudjunk rugalmasak lenni arra vonatkozóan, amit megtanultunk magunkról, hogy azt alkalmazni tudjuk. Rugalmasnak kell lennünk ugyanakkor az erőfeszítéseinkkel szemben is, a fókuszt néha erre áthelyezni az eredményről, hiszen ez a lépés biztosan rajtunk áll.

Tanuljuk meg az elsüllyedt költségeket bevezetni az életünkbe: ha felismertük, hogy rossz irányba haladunk, fogadjuk el, és ne a befektetett energia kárára koncentráljunk, sokkal inkább a megfelelőbb irány kialakítására – ez visz ugyanis előbbre.

  • lezárás

Ha egy folyamatot lezárunk, vegyük számításba, mit tanultunk annak során, mi működött és mi nem, ezt ne vigyük magunkkal a következő folyamatba. A folyamat végén zárjuk ki az elégedettség hiányát, ha valamit elértünk, tanuljunk meg annak örülni. „Amikor valamit elértem, jogom van, hogy annak örüljek!”

 

 

 

Shopping Cart